Így újult meg a BOTANIQ Turai Kastély! - videóval


@BDPST

Az eredeti pompáját visszanyerve megnyitotta kapuit a BOTANIQ Turai Kastély. Az épületet gyakorlatilag az utolsó órában sikerült megmenteni, annyira leromlott állapotba került az elmúlt évtizedekben. Az alábbi videóban betekintést nyerhetünk a felújítási munkák kulisszái mögé, a restaurálást végző szakemberek kalauzolásával!

Az 1883-ban, neoreneszánsz stílusban épült kastély jelentősen leromlott állapota, illetve tagoltsága számos kihívás elé állította a szakembereket. A 30 hónapig tartó felújítási munkálatok során a tetőszerkezetet födémig visszabontották – majd egy koporsófödém felépítését követően új tetőt húztak az épület fölé, miközben a 20, összeomlás szélén álló kéményt is tégláról téglára építették újra. Az épület jellegzetes, természetes palával fedett tetőszerkezete teljes egészében az eredeti állapotát tükrözi, köszönhető ez részben annak, hogy az új tető fedőelemei is ugyanabból a palabányából származnak, ahonnan a kastély építésekor is hozatták az építőanyagot. A rekonstrukció kritikus elemét képezte a felázás elleni védekezés, mivel a munkálatok megkezdésekor az épület alagsorában másfél méteres víz állt, amely a 6-8 réteg romos aljzatbeton rétegen keresztül szivárgott be az épületbe.

A teljes megújulási folyamat fontos részét képezték továbbá a restaurációs munkálatok, amelyek fő célja az volt, hogy a kastély korhű módon nyerje vissza az eredeti pompáját. Az egykoron gyönyörű, süttői, illetve sóskúti mészkőből készült korlátok, boltívek mindegyike felújításra vagy teljes újjáépítésre szorult a megfelelő karbantartás hiánya, valamint a természeti elemek okozta viszontagságok miatt. Az idő vasfoga nem kímélte a kastély falain található gyönyörű díszítő festést sem: a helyenként teljesen tönkrement díszítő elemeket közel 5 hónapig tartó folyamatos munka árán sikerült helyreállítani a turai kastélyban, aminek köszönhetően immáron az eredeti állapotú motívumok csodálhatók meg. Érdekesség, hogy a kastélyban található falfestményeket anno az a Scholtz Róbert festette, aki az Operaház díszítőfestését is készítette.

A felújítás során a műemléki helyreállítások mellett kiemelt szerepet kapott a modernizáció is, ennek megfelelően az épületben helyet kapott egy lift és a hatékony működést elősegítő modern gépészeti rendszerek. Szintén a modernizáció jegyében készült el a külső és belső medencével rendelkező wellness részleg is. Az exkluzív rendezvényhelyszínként és szállodaként újranyíló kastélyban 19 szobát alakítottak ki, reprezentatív termei és a kastély parkja pedig alkalmassá teszi majd esküvők, konferenciák, workshopok és tréningek megtartására is. „A BOTANIQ Turai Kastély tökéletesen példázza a BDPST Group alapfilozófiáját, miszerint vállalatunk a régi épületek megmentésén fáradozik. Úgy újítjuk fel a leromlott állapotú ingatlanokat, hogy azok modern funkcióval megtöltve, hosszú távon is gazdaságosan üzemeltethetőek lehessenek, ezáltal további generációk tapasztalhassák meg az építészeti értékeiket” – mondta Somlyai Zoltán, a BDPST Group hotel üzletág igazgatója.