Új szabadidős komplexum épül a korábbi Fonográf Étterem és Polgári Klub helyén a BDPST Groupnak köszönhetően


@BDPST

A BDPST Group fejlesztésének köszönhetően új arculattal, funkciókkal, valamint prémium szolgáltatáspalettával rendelkező komplexum várja majd a jövőbeli látogatókat a korábbi Fonográf Étterem és Polgári Klub helyén. Az új szabadidős és rekreációs igényekre szabott, exkluzív klub étteremmel, különböző wellness és fitnesz szolgáltatásokkal, teniszpályákkal, továbbá a gyermekek számára fenntartott, úgynevezett „kids clubbal” várja majd a jövőben pihenni és kikapcsolódni vágyókat. A svábhegyi környezet hangulatát tükröző, modern elvárásoknak megfelelően felújított épület műszaki átadása 2022 év végén várható, míg a vendégek előtt 2023-ban nyitja majd meg a kapuit.

Az egykori Illés (majd Fonográf) Együttes több tagja által alapított Fonográf Klubot 1985-tól 2003-ig működött a budapesti XII. kerületi Költő utcában. Az étteremmel és szaunával is rendelkező teniszklub tagsági igazolvány megváltása után volt látogatható és olyan magyar hírességek is szívesen időztek itt, mint Halász Judit és Bródy János. A városi legendák szerint pedig többek között Carlos Santana és a Queen együttes is megfordult a klub falai között.

A korábban sikeresen működő klub állapota az elmúlt években jelentősen amortizálódott. A BDPST Group most egy értéknövelő beruházás keretében egy, a környezetbe teljes mértékben belesimuló, a környék hangulatát és stílusát visszatükröző, magas színvonalú, családbarát szabadidős-, sport- és rekreációs központot hoz majd létre a területen. A tervezett épületegyüttes korábbi létesítményhez hasonló funkcióval bír majd, és a méltán híres előd szerepét töltené be a környék és az érdeklődők számára. A fejlesztést követően az új komplexum a legmagasabb elvárásoknak eleget téve várja majd az ide látogató felnőtteket és gyerekeket, hogy maximális kényelemben élvezhessék a létesítmény széleskörű szolgáltatásait.

A beruházás első szakasza a Fonográf Étterem és Polgári Klub régi épületének bontási munkálataival 2021 tavaszán elkezdődött. A fejlesztés megkapta a szükséges hivatalos engedélyeket is, így a bontási fázis befejeztével elindulhatnak az építési munkálatok. A fejlesztés utolsó szakaszában pedig a tereprendezési és tájépítészeti munkálatok során a zöld övezet helyreállítására is nagy hangsúlyt fektetnek majd, aminek köszönhetően a hely visszakaphatja eredeti, természetközeli szépségét. A komplexum műszaki átadása jövő év végére, 2022 Q4-re várható, a látogatók pedig 2023 első negyedévétől élvezhetik majd a klub nyújtotta szolgáltatásokat.