Európa legjobb kastélyhotelévé választották a BOTANIQ Turai Kastélyt


@BDPST

Egy éven belül másodszorra részesül nemzetközi turisztikai elismerésben a BOTANIQ Turai Kastély: miután januárban a Booking.com Traveller Review Awards 2021 díját zsebelte be, most a „Legjobb Európai Kastélyhotel 2021” címet szerezte meg az International Travel Awards versenyen.

A KSA Tourism Marketing szervezet által megrendezett nemzetközi versenyen több mint száz ország szállodái és vendéglátó egységei indultak. Az első körben a külföldi, turisztikai területen elismert szakemberekből összeállított, közel ötven tagú bizottság szavazata alapján jutott be a kastély. Az International Travel Awards versenye során több mint 3000 nevezés érkezett a világ számos pontjáról, amelyből összesen 500 nevező juthatott tovább a döntőbe, ahol a szakmai zsűri végül 200 indulót jutalmazott díjjal az egyes kategóriákban.

Nagyon örülünk az elismerésnek, hiszen amellett, hogy egy nemzetközi, elismert szakemberekből álló zsűri döntését is tükrözi a végeredmény, a folyamat során a vendégeink is elmondhatták a véleményüket a szavazáson keresztül, ami közvetlen visszajelzést jelent számunkra” – mondta Somlyai Zoltán, a BDPST Group hotel divíziójának vezetője.

Az International Travel Awards verseny értékelési fázisának keretében egy több nemzetiségű, szakmai zsűri vizsgálja meg az adott díjra pályázókat, meghatározott szempontrendszer alapján. A szállodák esetében többek között olyan kritériumok alapján zajlik az értékelés menete, mint például a személyzet barátságossága vagy szobák minősége, felszereltsége és tisztasága. A BOTANIQ Turai Kastélyban található szobák kényelme és letisztult modern stílusa már az első pillanattól kezdve nyugalommal fogadja a vendégeket. A különleges lakosztályok erkélyeiről pedig varázslatos kilátás nyílik a kastélyt körülvevő ősfákkal és virágokkal teli kastélyparkra.

A díjazás során továbbá nagy hangsúlyt fektetnek az étterem, valamint a spa és wellness egységek színvonalára is – az étterem hangulatát, illetve az ételek és eszközök minőségét is értékelik.  A spa és wellness részleg értékelésénél a különböző ajánlatok és szolgáltatások mellett a szolgáltatás színvonalát vizsgálták. A BOTANIQ kastélykert virágai és növényei által inspirált Spa prémium szolgáltatáskínálata mellett a vendégek közel 400 négyzetméteren élvezhetik a Finn szauna, a gőzkabin, a sószoba előnyeit. A tökéletes relaxáció elérését meleg vizes kül- és beltéri medencék, pihenőtér is támogatja. A hotel kimagasló rekreációs szolgáltatáspalettájának köszönhetően garantálja minden vendég számára a feltöltődést ebben a páratlan környezetben.