Az Adria-palota titkai I.


@BDPST

Egy kis Hollywood Budapesten – Filmek, amelyek az Adria-palotában készültek

A volt tőzsdepalota szomszédságában található, négyemeletes, történelmi épület, az Adria-palota 1900 és 1902 között épült az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási részvénytársaság megrendelésére, Meinig Artúr tervei alapján. A csodálatos építészeti elemekkel rendelkező épület számos producer és rendező figyelmét felkeltette, ezért megannyi remek filmes alkotásnak adott már otthont.

 

A kém című, klasszikusnak cseppet sem mondható filmben a nyomozás szálai a francia és olasz főváros után hazánkba vezetnek – ritka alkalmak egyike, amikor Budapest valóban a magyar fővárosként látható egy mozifilmben. Az eredeti forgatókönyvben egy betű sem esett Budapestről vagy az Adria-palotáról, azonban a hosszú hetek óta helyszín után keresgélő alkotókat annyira magával ragadta a város, hogy hajlandók voltak miatta módosítani a forgatókönyv jelentős részét.

A John McClane-t alakító Bruce Willis érkezése kisebb fajta felfordulást okozott Budapesten, hiszen a Kálvin téren álló, cirill betűs trafikok sok budapesti számára jelentettek fejtörést. A gigantikus költségvetésű filmben az Adria-palota az orosz főváros egy részét alakítja. Érdekesség, hogy az épület gangos udvarában ekkoriban állt egy régi Zsiguli, amely annyira megihlette a film rendezőjét, hogy a jelenetben végül egy ilyen modellre esnek rá a megsérült behatolók.

A svéd vígjátékban két alkalommal is feltűnnek az Adria-palota falai. Először egy „genfi” udvarként jelenik meg az épület, ahol a KGB tévedésből ejti foglyul Einstein ikertestvérét, Herbertet. Másodszor akkor szerepel ismét a képernyőkön, amikor az emeleti szobában szürcsöli a teáját a főhős, Karlsson, a háttérben pedig az igazi filmes hatás kedvéért orosz ügynökök hullanak az égből, illetve a szomszéd „moszkvai” ház gangjáról.

A Jennifer Lawrence-t és Joel Edgerton-t felvonultató szövevényes orosz-amerikai kém dráma java részét szintén Budapesten forgatták. Az akció dús moziban felbukkanó Adria-palota egy oroszországi szuper kém kiképző központként jelenik meg, amelyben a főszereplő, Dominika Egorova kezdi meg hírszerzési pályafutását.

Az 1982-es kultfilm második része harminc évvel később játszódik, amelyben Ryan Gosling karaktere találja szemben magát egy rég elfeledett, az emberi társadalmat fenyegető titokkal. A rendkívül látványos, Oscar-díjas mozi számos jelenetét forgatták a magyar fővárosban, beleértve az Adria-palota épületét is, amely egy Los Angeles-i idősek otthonaként jelenik meg a filmben.

Steven Spielberg a München című nagyszabású, 5 Oscar-díjra jelölt filmje több jelenetét is Magyarországon vette fel. Az Adria-palota ismét egy genfi épületként tűnik fel a mozivásznon: kapuja abban a jelenetben látható, amelyben Avner Kaufman (Eric Bana) a genfi bank bejáratához ér, hogy felvegye a jutalmat, amelyet a megbízásért jár neki.

A világ egyik leghíresebb hajójának, a Titanicnak a történetét senkinek sem kell bemutatni, hiszen a luxusutasszállító tragédiáját megannyi film és sorozat feldolgozta, több aspektusból is: a 2012-ben készült, négyrészes filmsorozat elsősorban a történet társadalmi kontextusát szeretné ábrázolni. Az Adria-palota az egyik jelenetben a híres brit hajózási társaság, az Óceáni Gőzhajózási Társaság vagy ismertebb nevén a White Star Line londoni központját „alakítja”, míg az eredetileg előcsarnok funkciót betöltő helyiség a sorozat egy másik jelenetében a szerencsétlenül járt hajó kártyatermeként látható.