A BDPST Group társadalmi felelősségvállalási, illetve adományozási tevékenységének középpontjában a gyermekek támogatása áll. Ennek keretében segítettük 2019-ben többek között a Semmelweis Egyetem I.Sz. Gyermekgyógyászati Klinikát abban, hogy ECMO-műtüdő készüléket szerezhessenek be, amellyel évi 10-15, súlyos állapotú újszülött és gyermek életét lehet megmenteni.

A karácsony a gyermekek számára az egyik legemlékezetesebb ünnep, ugyanakkor vannak, akiknek gyakran csak álom, hogy ajándék legyen a fenyőfa alatt. Ezért tavaly decemberben olyan intézményeknek segítettünk, amelyek hátrányos helyzetű gyermekekkel és családokkal foglalkoznak, hogy szebbé varázsoljuk a karácsonyukat. Gyermekotthonoknak, anyaotthonoknak, hátrányos helyzetű gyermekeket is oktató iskoláknak, az ország számos pontjáról. Öt ilyen intézményt választottunk ki Baranya, Békés és Hajdú-Bihar megyéből, és megkérdeztük tőlük, mire lenne leginkább szükségük.

Igyekeztünk szebbé varázsolni az ünnepeket

A visszajelzések alapján pedig intézményre szabva állítottuk össze az ajándékokat. Többek közt elektronikai cikkeket  – televízió, tablet -, sporteszközöket – ping pong asztalokat, foci- és kosárlabdákat, tollasütő szetteket -, fejlesztő játékokat és társasjátékokat, piperecsomagokat és tartós élelmiszereket juttattunk el a kiválasztott anya- és gyermekotthonokba, valamint iskolába.

Az intézmények egy részét személyesen is meglátogattuk, és így első kézből tapasztalhattuk meg, hogy a legjobb helyre mentek az ajándékok. Igazán megható volt látni az örömöt a gyermekek, anyukák, és az intézményvezetők arcán. Nagyon örülünk, ha csak egy kicsit is szebbé tudtuk varázsolni annak a 70-80 családnak, illetve mindegy 200-250 gyereknek a karácsonyát, akik ezekben az intézményekben töltik a mindennapjaikat.

BDPST GroupReményeink szerint az együttműködésünk ezekkel az intézményekkel nem áll meg, és 2020-ban is támogathatjuk az áldozatos munkájukat, amelyekkel nap mint nap segítenek a hátrányos helyzetű gyermekeken és családokon.

TOVÁBBI TARTALMAK