Zajlik a toborzás a BOTANIQ Turai Kastélynál


@BDPST

Jelenleg is zajlik az új kollégák felvétele a 2020 első felében megnyíló BOTANIQ Turai Kastélyba, amely – állandó és időszakos jelleggel – körülbelül 45 főnek teremt majd új munkahelyet. Az eddig felvett munkaerő 70 százaléka helybéli. A kastély további nyitott pozíciókra várja a jelentkezőket a tura.kastely@gmail.com e-mail címen. A BOTANIQ szeretné kézműves termékekkel színesíteni gasztronómiai kínálatát ezért számos kistermelővel már megkezdték a tárgyalásokat.

Zajlik a toborzás a BOTANIQ Turai KastélynálNemcsak építészeti, hanem turisztikai és munkaerőpiaci szempontból is előnyöket hozhat Turának és környékének a BOTANIQ Turai Kastély 2020-as nyitása. A létesítmény ugyanis körülbelül 45 fő számára biztosít majd állandó munkahelyet, rendezvények ideje alatt pedig további, akár 15 fő munkájára is szükség lesz időszakos jelleggel.

„A klasszikus szállodai és vendéglátóipari munkaterületeket érintő munkakörök körülbelül 80 százalékát már sikerült betöltenünk, de továbbra is keresünk még leendő kollégákat szakács, recepciós és felszolgáló pozíciókba” – nyilatkozta Somlyai Zoltán, a BDPST Hotel Management Zrt. vezetője. Kiemelte: a turai kastélyrekonstrukcióval főként a helyi lakosság számára teremt munkalehetőségeket a szálloda üzemeltetője, amely elkötelezett a Tura városával való hosszú távú partneri együttműködés mellett.

Ezt mutatja az is, hogy a meghirdetett pozíciókra eddig felvételt nyert munkaerő 70 százaléka turai vagy a környékbeli településekről érkezett, ők decembertől álltak munkába. A gasztronómia terén együttműködnek a helyi gazdákkal, hogy minél nagyobb arányban használjanak tőlük származó alapanyagokat. Már több lehetséges beszállító partnerrel született szóbeli megállapodás, a szerződéskötésekre pedig a közeljövőben kerülhet sor. De várják további, magas minőségű és az európai uniós szabványoknak megfelelő – lehetőleg bio és organikus – termékeket előállító termelők jelentkezését is

.

A minden tekintetben megújuló, műemléki védelem alatt álló Turai Kastély ma már rekonstruált tetőszerkezettel és 21. századi megoldásokkal elvégzett utólagos talajvíz-szigeteléssel várja a munkálatok befejezését. A rekonstrukció érintette a szintén műemlékvédelmi státuszt élvező kastélyparkot is, amelybe – az eredeti állapot mentén – több száz növényt telepítenek a szakértők. A két éve még romos állapotban lévő épület és a hozzá tartozó park várhatóan 2020 első felében nyílhat meg.

A kastély a felújítás után is fontos és szerves része marad a helybéliek életének: a fejlesztés és a jövőbeni üzemeltetés lokális értéket teremt a helyi közösség számára a munkahelyi, iparűzési, illetve idegenforgalmi adóbefizetések révén is. Előbbi mellett a tervek szerint az épület és az egyedülálló kastélypark előre meghatározott „nyílt napokon”, a vendégek zavarásának elkerülésével, nyitva áll majd a látogatók előtt is.


Adatvédelmi központ